Vajon miért van szükség mentális segítőkre? Hogyhogy ennyire népszerű ma a pszichológus, mediátor, coach, mentor, tanácsadó? És egyedül miért érezzük magunkat annyira elveszettnek a világban? Hiszen egyre komfortosabb, egyre szabadabb, egyre elérhetőbb, egyre tágasabb… Mégis, ezzel párhuzamosan egyre többen érzik szükségét valamilyen támogató jelenlétének, felnőttként is.
Egyre infantilisabbak lennénk? Vagy valami más oka lehet?
Az emberiség történelmének egyik legfontosabb célja, vágya, életünk és a világ egyes területein már megvalósult legnagyobb vívmánya a szabadság. Szabadon választunk foglalkozást, társat, életformát, irányultságot, megjelenést, lakhelyet, tárgyakat, állatokat, hobbit, és millió egyéb dolgot. Ez csodálatos érzés; a rengeteg, számukra is elérhető lehetőség tudata mámorító. Valósággal a saját életünk isteneiként jelenünk meg magunk előtt. Senki nem vitathatja ennek fontosságát és örömét.
Mint mindennek az életben, ennek az éremnek is megvan azonban a másik oldala. A választás lehetősége soha nem látott mértékben növelte meg az egyéni felelősségvállalás súlyát. Már egészen kisgyermekként vinni kell a felvételivel járó döntési folyamatot, melyik középiskolában szeretnék továbbtanulni? Akkor is, ha ebben az életkorban a szülők együttgondolkodnak a gyerekkel, az, amit 12-14 éves korban mutatunk magunkból, hatással lehet a teljes életünkre, s a gyerekek ennek tudatában is vannak. Aztán következik a gimnáziumi fakultációválasztás, szakmaválasztás, munkahelyválasztás, városválasztás, országválasztás, földrészválasztás, párválasztás, gyermektervezés, szülővé válással járó választás-csomag – és sorolhatnám.
Jobb volt vajon, amikor egy kasztba, egy sorsba beleszületve, mindenfajta választási lehetőség nélkül, sorsunknak alárendeltjeiként éltük le életünket? –Bizonyosan nem. De a mostani, határok nélküli élet is nagy kihívásnak bizonyul. Soha ennyire nem volt fontos az, hogy szilárdítsuk meg önmagunkat, ismerjük meg önmagunkat, váljunk minél inkább reziliens emberré, tanuljunk meg saját energiáinkból erőt meríteni, teljesszívűen fordulni a világ sokszínűsége felé, tanuljunk meg saját értékrendünknek megfelelően élni. Mindenhez a “tanulás” szó társul, nem véletlenül: iskolai tanulmányainkból a személyiségfejlesztés szinte teljesen hiányzik, ezt saját magunknak kell felnőttként bepótolnunk.
Hogy a világ nyújtotta tengernyi lehetőségben ne fuldokoljunk, hanem kellemesen elmerüljünk bennük, ehhez fejlesztenünk kell magunkat. Minél pontosabban tudnunk kell, hogy kik vagyunk és merre tartunk, hiszen ez lehet a “mihez képest”, ez az, amihez képest a döntéseinket meghozhatjuk. Míg ebben a tekintetben bizonytalankodunk, a döntési helyzetek szinte elviselhetetlen súllyal nehezednek ránk; vagy képtelenek vagyunk dönteni, vagy éppen akkor is döntésekkel szeretnénk szilárd talajt érni, amikor erre még semmi lehetőség nincs és tűrnünk kellene egy átmeneti bizonytalan állapotot. Belső rend nélkül egyik sem kivitelezhető biztonsággal.
Megéri rálépni a tanösvényre. A választások így nagyszerű és magunk számára mélyen kiaknázható lehetőséggé válnak, az élet pedig minden súlyával és bonyolultságával együtt is örömteli és élvezhető lesz.
Tallér Zsófia