Kétgyermekes anyaként, aktív zeneszerzőként és habilitált egyetemi tanárként néhány évvel ezelőtt szilárdan megfogadtam magamnak, hogy legközelebbi inkarnációm pillanatát nem szalasztom el, és minden erőmmel befolyásolni fogom eljövendő földi tartózkodásom kereteit. Szívesen lennék például fűszál, esetleg férfi, de ha nőnek kellene születnem, akkor mindenképpen ambíciók nélküli létet igényelnék. Egy biztos: az alkotó nő státuszát önszántamból nem választanám. Ehhez túl sokszor vagyok kénytelen szembesülni a nőiségem-anyaságom és pályám közti ellentmondás-halmazzal.
Persze, ez túlzás tőlem, nem is kell komolyan venni. Rengeteg az öröm az alkotásban, a gyerekeim pedig csodálatosak, de kétségtelen, hogy külső tényezők és belső önellentmondások, mini-skizofréniás állapotok közt lavíroztam mindig is. Nehéz praktikusan is, mentálisan is párhuzamosan önátadó anyának, és csak magából dolgozó, saját magára koncentráló alkotóművésznek lenni. Nehéz, de nem lehetetlen.
Mi is okozza a kínokat?
Belegondolva nem túlzottan megdöbbentő, elsőre mégis szíven üti az embert a tény: a férfiak és nők gondolkodási ill. lelki különbségeit nagyrészt női pszichológusok vizsgálják. Úgy tűnik, hogy a nőket jobban izgatja a nemek különbözősége, valami extra késztetésük van tehát arra, hogy megtudják az igazságot.
Gyorsan néhány biológiai tény, nagyon kivonatolva:
A nemek között nyilvánvalóak az anatómiai különbségek, de kutatók bizonyos nemi különbségeket mutattak ki a testmagasságból adódó koponya és agyméreti különbségek levonása után is. A nőkben az egyes agyrészek térfogata szorosabb összefüggést mutatott a szóbeli teljesítménnyel, míg a férfiaknál az egyéb, „nem verbális” teljesítmények szintje korrelált inkább mind a koponya, mind az agy méretével.
A két agyfél nem egyforma, súlyában, felépítésében, barázdáltságában és funkcióiban is különbözik. Az evolúció során a két agyfél működése fokozatosan specializálódott, a bal agyfél (a „domináns”) differenciáltabbá vált a férfiakban, mint a jobb agyfél (a „szubdomináns”). A két féltekét összekötő ún. kérges test nőkben fejlettebb, ami arra mutat, hogy a nők két féltekéje közt jobb az összhang, könnyebben veszi át a másik agyfél a sérült agyfél funkcióit. Az agykéreg, a szürkeállomány vastagságában már születéskor különbségek vannak a nemek közt, és ez a fejlődés során tovább alakul, változik. A hallást érzékelő agykéreg-részek egyes rétegei nőkben fejlettebbek, ami összefüggésben állhat azzal, hogy a nők hallása érzékenyebb.
Nemcsak az agyi anatómiában, hanem alapvető energetikai folyamatokban is mutatkozik különbség. A vizsgálatok szerint a nők agyi anyagcseréje aktívabb, a kérges test fejlettebb és a szürkeállomány mennyisége relatíve több mint a férfiaké. (Schlaepfer és mtsai.)
Az eddigiekből tehát nem vonható le semmiféle olyan következtetés, ami nememre nézve hátrányos volna a zeneszerzői szakma tekintetében – sőt. Az érzékenység, a finomabb hallás, magas szintű verbalitás, asszociációs készség mind jó szolgálatot tesznek a zeneírás alkalmával.
A nemi hormonok hatása azonban nem ennyire pozitív, legalábbis a nők esetében. Azoknak a férfiaknak a testében, akik kiemelkednek kreativitásukkal, több női hormon van, mint az átlagos teljesítményűekében; ugyanez a fordított arány igaz a nőknél is: a kiemelkedő teljesítményű nők több férfihormon tulajdonosai, mint középszerű társaik. Tehát: a női kreativitást a férfihormonok befolyásolják pozitívan. Eddig ez rendben is volna, csakhogy megdöbbentő számadatok bizonyítják, hogy a nőket milyen mértékben riasztja a „férfias” viselkedés-minta. Sonnert és Horton, szociológia ill. tudománytörténész professzorok a bostoni Harvard Egyetemen a potenciális tudósjelöltek karrierjét vizsgálatának és elemzésének során kimutatták, hogy a tudományos pályát elhagyó nők 16,7%-ának volt nő a témavezetője, a női témavezetőjű férfiak közül viszont senki sem hagyta abba a tudományos karrierjét. Az egyik, nő által vezetett és tudományos karrierjét feladó nő így nyilatkozott témavezetőjéről: „Ahogy egyre jobban megismertem, úgy jöttem rá, hogy magánéletét teljesen feladta a tudomány miatt. Teljesen magányos és elszigetelt életet élt.”
A munkastílust illetően is eltérő szociális magatartás és érzelmi viszonyulás jelei ismerhetők fel, és nem tudományos megközelítésbeli különbségek. A férfiak magabiztosabbak, szakmapolitikában harcosabbak. A nők óvatosabbak, gondosabbak, kevésbé kockáztatnak, jobban tartanak a kritikától. A női kutatók alaposabbak, a cikkeik idézettsége magasabb, ami arra mutat, hogy részletesebb munkát végeznek.
A kutatók 90%-a házas volt, és háromszor annyian érezték, hogy a házasság pozitív hatással volt karrierükre, mint az ellenkezőjét. A női kutatók férjének az esetek 62%-ában volt doktorátusa, a férfikutatók feleségének 15,9%-ában. (A nők hagyományosan gyakrabban házasodnak „fölfelé”.)
Általánosságban a nők 10,5 a férfiak 8,5%-a hagyta el a pályát, ez a különbség nem meghatározó. Azonban az okokat tekintve a nők esetében jóval gyakrabban szerepeltek családi tényezők.
Arra a kérdésre, hogy a tudományos téma megválasztásában szerepet játszott-e nemük, a nők 40%-a válaszolt igennel, a férfiaknak csak 16%-a. Ebből is látszik, hogy a nők számára mennyire fontos saját nemük, nőiségük, anyaságuk. Ez számukra az alapprogram, és életük folyamán szinte mindent, amit tesznek, ehhez viszonyítanak – tudatosan, vagy nem tudatosan. Ez az, amire előszeretettel hivatkoznak a hagyományos női-férfi szereppel egyetértők, de az élet már túl sokat változott ahhoz, hogy “a nő szül, a férfi dolgozik” modell általános megváltó gondolat lehessen.
A női lét ezzel együtt valóban a gyermekszülés – vagy nem szülés kérdése köré épül fel. Mivel a nők fogamzóképessége nem tart korlátlan ideig, viszonylag pontosan előre meg kell tervezniük életük alakulását. Tehát: periódusokra bomlik életük folyamata. A két legátfogóbb életszakasz a fogamzóképes és a már nem fogamzóképes állapot. A fogamzóképes évek tovább oszthatók terhességekre, ill. terhesség nélküli időszakokra. A terhességek harmadokra oszlanak, a terhesség nélküli időszakok pedig mensesekre. És még ezt is bonthatjuk tovább, hiszen két menses közt a peteérés időszaka van, a menses előtt jön a hírhedett PMS, a szülést követi a posztpartum időszak, valamint a szoptatás – ami a legsűrűbb „osztást” produkálja, hiszen három-négyórás időközökre esik szét nap és éjszaka egyaránt -, és ettől kezdve lényegében gyermekének életszakaszaihoz kötődik a nő élete. Nem térek ki most azokra a nőkre, akiknek valamilyen oknál fogva nem lehet gyermekük. Minden esetre elmondható, hogy ezt az életformát kevesen választják maguktól, sokkal többen vannak, akik számára ez nagy traumát okoz, aminyek a feldolgozása rengeteg energiába kerül.
Nem elhanyagolható, hogy a hormonjaink változásának hatására komoly hangulatingadozásokat, instabil állapotokat szenvedünk el, havonta, terhesség alatt, szülés körül, szoptatáskor, klimax idején. Az érzelmeink hullámzó befolyása alatt kellene kiegyenlítetten teljesíteni, objektívnek lenni. Vajon mennyire lehetséges ez? Kimondhatjuk, hogy egy nagy és átfogó életmű megalkotására nem ideális a női lét szakaszoltsága, a családos női lét figyelemeloszlása, a hormonváltozások, és komoly extra energiaráfordítást követel a két fronton (család és munkahely) való megfelelés is. Mi viszi rá mégis a nőket a családon túli önmegvalósításra? Azt gondolom, hogy a válasz részben az életkor meghosszabbodásában keresendő. Évszázadokon át a nők, miután megszülték és felnevelték huszonsokadik utódukat, „kötelességtudóan” meghaltak. Semmi értelme nem lett volna szakmát tanulni és fejleszteni magukat. Az életkor kitolódásával, a gyermekek számának radikális csökkenésével viszont a nők életének mintegy a fele tartalmatlanná, üressé vált, és megjelent a társadalomban betöltött aktívabb szerep utáni vágy. Fontosnak érzem, hogy ennek a vágynak az oka nem az, hogy a nő és a férfi eredendően egyforma. Szerencsére nem vagyunk egyformák, sem kívül, sem belül, és ez nagyon izgalmassá teszi az életet. A férfiakal való azonosság hangsúlyozása épphogy nem a nők felszabadítása, hanem egy újabb, női frusztrációból eredő kényszerképzet. Azonos értékűek, de különbözőek vagyunk, és ez így van jól. A probléma az, hogy egyrészt a társadalomban jelenleg megoldatlan a nők kettős – utódokra, ill. saját életükre koncentráló – élete, másrészt önmagunk megélésében is konfliktusosan érzékeljük a munka és a család kettős elvárásrendszerét, harmadrészt saját biológiánk is komoly akadályként jelentkezik. A megoldáshoz tehát egyáltalán nem elég leegyszerűsíteni a kérdést arra, hogy a nők el vannak nyomva, és majd ha nem leszünk elnyomva, akkor aztán fantasztikus karrierünk lesz, ahogy az sem megoldás, hogy szüljünk és maradjunk csak otthon.
Fontos, hogy a kérdést teljes komplexitásában közelítsük meg. Nem egyszerű, sem társadalmi szempontból, sem biológiailag, sem mentálisan. A biológián változtatni nem tudunk – a társadalmi megítélésen és saját megélésünkön viszont igen. Feszültségeinket ismeretekkel és önismerettel nagyban csökkenthetjük, akár nőként, akár férfiként vagyunk érintettek a női életszerepek okozta konfliktusokban.
Irodalom: Pléh Csaba, Somogyi Andrea, Arató Mihály, Vizi János, Csányi Vilmos és E.Fromm írásai
Tallér Zsófia